 Igazodva felgyorsult világunk igényeihez, iskolánk két új szolgáltatással jelentkezik: egyéni képzés háznál (Budapesten és környékén) vagy az iskolán. Elsősorban azoknak a gazdiknak ajánljuk ezt a fajta képzést, akiknek kevés ideje jut kedvencére, de azoknak is akiknek a kutyája különösen önfejű, esetleg egy káros szokás rabja, problémát okozva ezzel a körülötte élőknek. Az is előfordulhat, hogy a körülmények változása miatt szükséges a kutya fegyelmezése, gondolunk itt pl. egy kisbabára a családban, vagy költözésre, stb.
A tanfolyami oktatás rendszeréhez hasonlóan - ám az egyéni képzés eltérő körülményeit figyelembe véve - kidolgoztunk egy 2 szintes kiképzési rendszert, melynek segítségével a gazdi előre megismerkedhet a menetrenddel és az adott időn belül várható eredménnyel. De van lehetőség ettől eltérően igényelni a foglalkozásokat. Kiképzési technikáink a pozitív megerősítésen alapszanak és mellőzik az erőszakot. Kiképzőink a klikkerképzésben is jártasak.
Kiképzőink mind nagy szakmai tudással rendelkeznek, több évi munkával és rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött.
 A háznál képzés során is igyekszünk a gazdikkal együttműködve alakítani a foglalkozásokat, hogy minél jobban elsajátítsák a kutyatartás fortélyait, megértsék az elméleti hátteret és nagyobb gyakorlatra tegyenek szert a kutya nevelésében.
Az egyéni képzés előnye, hogy a kutyát személyre szabottan, a kutya egyéniségére és ösztönvilágára építve oktatjuk, és mivel itt a kiképző csak egy kutyával foglalkozik, azzal is személyesen, gyorsabb, mint a csoportos oktatás.
Információ és jelentkezés: Szak Enikő Tel.: 06 30 942-5889, e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Szintek: Családi-kutya csomag (10 alkalom, kb. 4-5 hét) (Iskolán: 55.000.- | Háznál: 65.000.-)  A Családi-kutya csomagot ajánljuk minden olyan gazdinak, akinek nincsenek extra elvárásai a kutyájával szemben, csak szeretne vele gond nélkül, kényelmesen együtt élni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kutya ismerje az alapvető feladatokat, a gazdi pedig némi tekintélyre tegyen szert. - ismerkedés a kiképzővel, a képzés megalapozása,
- a háttérelmélet elmagyarázása a gazdinak (segédanyaggal),
- szabályok felállítása, azok bemutatása,
- laza pórázon sétáltatás tanítása, gyakorlása,
- ültetés tanítása, gyakorlása,
- fektetés tanítás, gyakorlása,
- lábnál követés tanítása, gyakorlása,
- a behívás alapjainak tanítása, gyakorlása,
- problémák megoldására tippek, tanácsok, segítség,
- tanácsadás;
Haladó csomag (10-12 alkalom, kb. 4-5 hét) (Iskolán: 55.000.- | Háznál: 65.000.-)  Ha a gazdi komolyabb fegyelmet és tudást vár el kutyájától, akkor ajánljuk a Haladó képzést. Ezt azonban csak azon kutyák gazdái vehetik igénybe, akik a Családi-kutya csomagon már túl vannak. - eddigi feladatok gyakorlása, magasabb szintű teljesítése (zavaró ingerek között is),
- póráz nélküli séta tanítása, gyakorlása,
- szabadon lábnál követés tanítása, gyakorlása,
- helyben maradás tanítása, gyakorlása,
- igény szerint amennyire a kutya adottságai és az idő engedi extra feladatok tanítása, (pl.: labda visszahozatala, járda szélén megállás, stb.,
- igény szerint őrző-védő ösztöntesz;
Szintentartó képzés Bármely képzési szint után igénybe vehető, rendszeresen, a gazdi által meghatározott gyakorisággal (pl. heti 1-2, vagy havi 1-2 alkalommal), vagy eseti igény szerint is, a kért feladatokra koncentrálva. Szocializációs tréning "problémás" kutyák számára (Iskolán, alkalmanként 5.000.-) Szerintünk problémás az a kutya, amelyik: 
- Megtámadja, morogja az embereket: gazdát, családtagokat, gyereket, járókelőket
- Megtámadja fajtársait: nem tud semmilyen, vagy csak ellentétes nemű kutyákkal együtt sétálni
- Nagyon fél a fajtársaitól - esetleg el is menekül tőlük
- Nagyon fél az emberektől - esetleg meg is kapja őket
- Nem lehet egyedül hagyni: sír, folyamatosan ugat, szétszed mindent, bepisil
- Szorong új helyzetektől
- Túlzottan aktív (hiperaktív): önmagát veszélyeztető helyzeteket nem méri fel helyesen, és nem kerüli ki azokat
- Túlzottan passzív (apatikus): a kutya nem hajlandó senkivel kapcsolatot teremteni, csak a gazdival, vagy csak a vele együtt tartott kutyával
Milyen az elő-szocializációs foglalkozás? Adott kutya-gazda páros egyéni problémájának felmérése után saját programtervet készítünk. A foglakozások szakértői felügyelet mellett, kontrolált körülmények között folynak. A kutya és gazdája saját terhelhetőségének ütemében igyekszünk a nem kívánt viselkedést megszüntetni.
Legfőbb célunk:
Élhető viszony kialakítása kutya és gazdája között. A kutya szociális kapcsolatainak fejlesztése, tanfolyami csoportra felkészítése.
Mit tegyünk, ha szerintünk kutyánk problémás?
Egy előre egyeztetett időpontban lehetőség van arra, hogy az iskolán szakértőnk megállapítsa, valóban „problémás”-e a kutya?
Információ és jelentkezés: Zsoldos Mariann: +36 (20) 294-25-60, e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ringdresszúra (kiállításra felkészítés) Ha szeretné kedvencét egy kutyakiállításra benevezni, arra előtte fel kell készíteni: tudnia kell nyugton állni több kutya között, szépen mutatnia magát, megfelelően mozogni, hagyni, hogy a bíró megnézze a fogát, stb. Minden fajtánál eltérő elvárások vannak, ezért a felkészítés fajtaspecifikus. Igény szerint a kiképző fel is vezeti kutyáját a kiállításon.
Terület és személy védelem Az őrző-védő munkára nem minden kutya alkalmas, ezért előtte egy ösztönteszt segítségével felmérjük a kutya képességeit és ahhoz mérten adunk tanácsot a jövőre vonatkozóan. Őrző-védő munkát csak és kizárólag megfelelően kézben tartott kutyánál tanítunk!
|